Hírek

20 jún
A Polgári Törvénykönyv a gyakorlatban
A hatályos Polgári Törvénykönyv alkalmazása közben felmerült problémákról és azok megoldási lehetőségeiről tanácskoztak a jogi hivatásrendek képviselői, többek között bírák, ügyészek, ügyvédek, közjegyzők és kamarai jogtanácsosok a Debreceni Egyetemen. A Főépület Aulájában tartott esemény a témában indított országos konferenciasorozat ötödik állomása volt. A több mint 80 szakember a Ptk-val kapcsolatos változtatási javaslatait is elmondhatta a minisztérium
19 jún
Tisztelgés a villámléptű hátvéd emléke előtt
Buzánszky Jenő a magyar labdarúgás meghatározó alakja, aki a Debreceni Egyetem történetében is mély nyomott hagyott. Születésének századik, halálának tizedik évfordulójára emlékezve hirdetett az intézmény Buzánszky 100 emlékévet még februárban. A centenáriumi programsorozat részeként szerdán konferenciát tartottak a legendás hátvéd tiszteletére.
17 jún
Nemzetközi biokémiai kurzus a Debreceni Egyetemen
Rangos nemzetközi tudományos képzési programhoz csatlakozott a Debreceni Egyetem. Az intézmény idén először rendezte meg a 2025 Redox Kémia/Biokémia Posztgraduális Nyári Kurzust. Az ötnapos konferencián a téma huszonegy nemzetközi szinten elismert kutatója tartott előadást, illetve a partnerintézmények legkiválóbb PhD-hallgatói mutatták be kutatásaikat.
16 jún
Sikeres nyílt nap a SET Központban
Több mint háromszázan vettek részt a Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központjának (SET Center) nyílt napján. A szombati esemény célja az volt, hogy bemutassák, milyen korszerű, tudományos alapú módszerek és szolgáltatások állnak rendelkezésre azok számára, akik életmódot kívánnak váltani, hobbisportolóként fejlődésre törekednek, vagy „csak” tudatosabban szeretnének tenni egészségükért.
16 jún
Tudományos ülés a nőgyógyászati onkológia aktualitásairól
A méhnyakrák megelőzésének és kezelésének legújabb lehetőségeit vitatták meg a résztvevők a Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathologiai Szekciójának idei ülésén. A pénteken kezdődött kétnapos konferencián a prevenció és a HPV elleni védőoltás tapasztalatai mellett a kezelések, többek között az immunterápia és a robotsebészet legújabb eredményeiről is beszámoltak az előadók.
16 jún
Középpontban az endokrinológia legújabb eredményei
Debrecenben rendezte jubileumi, 30. kongresszusát a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság. A csütörtökön kezdődött háromnapos szakmai tanácskozás kiemelt témái voltak a pajzsmirigy betegségei, a menopausa és a terhesség endokrinológiája, a mellékvese betegségei, a neuroendokrin daganatok, valamint a kóros elhízás. A résztvevők megvitatták a legújabb diagnosztikai és terápiás lehetőségeket, valamint a legfrissebb kutatási eredményeket.
12 jún
Közép-európai Genomstabilitási Találkozó
Genetikai és genombiológiai kutatások álltak a középpontban a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara által rendezett Central European Genome Stability Meeting elnevezésű nemzetközi konferencián. A Learning Centerben tartott angol nyelvű rendezvényen 7 szekcióban 32 szakember tartott előadást és keresett együttműködési lehetőségeket.
12 jún
Nyíltan a szülésről
Több százan vettek részt a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika nyílt napján. A várandós kismamák többek között a szüléssel, a fájdalomcsillapítással és az újszülött ellátásával kapcsolatban kaphattak hasznos információkat a klinika szakembereitől a Nagyerdei Campuson és a Kenézy Gyula Campuson. Emellett betekinthettek a szülőszobára és gyermekágyas részlegre is.
10 jún
Bűnügyi Oktatók Találkozója a DE Állam- és Jogtudományi Karán
Csaknem nyolcvan szakember vett részt a magyarországi egyetemeken bűnügyi tudományokat oktatók minden tanév végén esedékes találkozóján, amelynek ezúttal a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara adott otthont, folytatva ezzel egy több évtizedes hagyományt. A rendezvény elsősorban tudományos programokat kínált, de lehetőséget teremtett szakmai kapcsolatok kiépítésére, ápolására is.
05 jún
Kézmosás gyerekszemmel
Minden eddiginél több gyermekrajz érkezett a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kórházhigiénés Osztályának pályázatára. Az intézmény egészségügyi dolgozóinak gyermekei a legkülönbözőbb technikákkal készített alkotásokon keresztül mutatták be, miért fontos az alapos kézmosás.