Hírek

31 már
Újabb integrációs lépések a Klinikai Központban
Ünnepélyes keretek között vehette át kinevezését a Debreceni Egyetem Klinikai Központ integrált Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója, szakmai koordinátora, a Kenézy Gyula Campus Központi Radiológiai Diagnosztika vezetője, valamint több klinikai egység vezető ápolója és ápolásszakmai koordinátora. A megbízásokat a Klinikai Központ elnöke, Szabó Zoltán professzor és Gál Mária ápolási és szakdolgozói igazgató adta át a szakembereknek.
30 már
Mindent az aerogélekről
Az aerogélek megismerésével, leírásával és karakterizálásával foglalkozik az a nemzetközi tudományos konferencia, melyet a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar szervezett. Az Európai Tudományos és Technológiai Együttműködés (Europian Cooperation of Science and Technology- COST) keretein belül megrendezett eseményen tizenhat ország szakemberei mutatják be a legfrissebb kutatási eredményeiket szerdától péntekig.
29 már
Az Ipar Napjai: átalakulás előtt a műszaki oktatás
Komoly fejlődés előtt áll a Debreceni Egyetem Műszaki Kara – hangzott el szerdán a felsőoktatási intézmény és a debreceni önkormányzat közös szervezésében tartott Az Ipar Napjai nyitórendezvényén a Nagyerdei Stadionban. A programhoz kapcsolódó szakkiállításon a városban működő nagy iparvállalatok mutatkoznak be.
28 már
Egyetemi díj az áttörő molekuláris felfedezésért
Az újszülött diabétesz kezelésében elért forradalmi eredményeiért az Oxford Egyetem Élettani Intézeteinek professzora, Dame Frances Mary Ashcroft részesült a „Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért” elismerésben 2020-ban. A covid miatt csak idén tudta átvenni az ioncsatornák fiziológiájával foglalkozó brit professzor a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar díját Csernoch Lászlótól, a DE tudományos rektorhelyettesétől és Mátyus László dékántól.
24 már
Az ipar jövőjéről Az Ipar Napjain
Szakkiállítás és konferenciasorozat várja azokat, akik részt vesznek a március 29-én, szerdán kezdődő három napos debreceni Az Ipar Napjai című rendezvénysorozaton. Egyebek mellett a Debreceni Egyetem Műszaki Karának képzéseit, ipari kapcsolatait és a városi önkormányzat gazdaságfejlesztési terveit is bemutatják.
24 már
Digitalizáció a tűzvédelemben
Papír alapúból fokozatosan digitálissá alakítja tűzvédelmi eszközeinek nyilvántartását a Debreceni Egyetem. A korszerű szoftveres megoldásra nagyrészt ebben az évben áll át az intézmény – derült ki egyebek mellett a Debreceni Egyetem Műszaki Karán pénteken tartott a tűzvédelemről szóló konferencián, amelyen több mint 50 nagyvállalat és intézmény EHS-vezetői vettek részt.
24 már
OKFŐ-vizit a Klinikai Központban
Példaértékűnek nevezte a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában tapasztalt szakmai fejlődést az országos kórház-főigazgató. Jenei Zoltán csütörtökön az egyetem és a Klinikai Központ vezetőivel a Kenézy Gyula Campuson tájékozódott a betegellátást érintő legfontosabb fejlesztésekről.
24 már
Egyéges lesz a sürgősségi gyermekellátás
Új Gyermeksürgősségi Központot hoznak létre a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján. A fejlesztésnek köszönhetően a legmodernebb diagnosztikai eszközökkel felszerelt épületben egységes gyermeksürgősségi ellátás jön létre, ami minőségi változást hoz a gyermekek kezelésében – hangzott el az új egység csütörtöki alapkőletételén.
23 már
Gyakorlatra készen
Óvodapedagógus-hallgatók és mentoraik számára szervezett szakmai konferenciát a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara. A szerdai hajdúböszörményi tanácskozáson a képzés új követelményrendszerét is bemutatták.
20 már
Mutasd a szemed, megmondom, ki vagy!
A kolozsvári egyetem kutatói szerint az emberi szemek mozgásának követése sok idegrendszeri eredetű betegség esetén jól használható diagnosztikai módszer lehet a jövőben. A szakemberek az Agykutatás Hetének egyik, a Debreceni Egyetem munkatársai által szervezett előadásán számoltak be kutatásukról.