Hírek

13 nov
Floridában képviselte az egyetemet a debreceni orvostanhallgató
Baráth Benjámin Regő a Debreceni Egyetemen végzett, az emberi méhlepényekből származó makrofágokkal kapcsolatos kutatás eredményeit ismertette az egyesült államokbeli Johns Hopkins Egyetem All Children’s Hospital 12. éves tudományos szimpóziumán (12th Annual JHAC Research Symposium). A hatodéves orvostanhallgató a kongresszus legfiatalabb előadójaként mutatta be prezentációját.
10 nov
Új készülék segíti az elhízás kezelését Debrecenben
A Debreceni Egyetem Klinikai Központjába a héten megérkezett az az új testösszetételt elemző készülék, amely segítheti az elhízás hatékonyabb kezelését. Az elhízás ma Magyarországon népbetegségnek számít, és súlyos szövődményeket okoz. A Klinikai Központban évente több ezer elhízott beteget kezelnek.
10 nov
Minden, ami a gépészettel kapcsolatos
Több mint 200 gyakorló szakember és több mint ezer mérnökhallgató vesz részt a Debreceni Egyetem Műszaki Karán csütörtökön kezdődött, 9. Gépészeti Szakmai Napokon. Az ennek keretében tartott konferencián a gépészmérnöki szakma legújabb eredményeit mutatják be, a kapcsolódó kiállításon és állásbörzén pedig 27 vállalat kínál egyebek mellett gyakornoki és munkalehetőségeket.
10 nov
Ötvenmillió forintos támogatás egy hálás betegtől
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika egyik betege ötvenmillió forintot adományozott az intézmény alapítványának. A páciens így fejezte ki háláját a magas színvonalú gyógyítómunkáért. A klinika a pénzből betegőrző monitorokat, a katéteres koszorúér-beavatkozásokhoz szükséges korszerű eszközt vásárolt, valamint beszerzett egy, a röntgen és a szívultrahangos készülék együttműködését segítő szoftvert, amellyel minden korá
09 nov
Feloldották a látogatási tilalmat
A járványügyi helyzet kedvező alakulása miatt november 9-től több debreceni klinikán is megszűnt a látogatási tilalom. Csütörtöktől a Kenézy Gyula Campuson a Belgyógyászati Klinika Belgyógyászati Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályán, illetve a Sebészeti Klinika Végtagsebészeti részlegén ismét lehet látogatni a betegeket. A maszkviselés viszont továbbra is kötelező.
08 nov
Hallgatói tapasztalatcsere a kutatási módszerekről
Csaknem harminc tehetséges fiatal kutató mutatta be tudományos tevékenységét a VII. Cseri Julianna Módszertani Konferencián. A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának dietetikus, népegészségügyi ellenőr, valamint gyógytornász szakirányán tanuló hallgatók részletesen megismerkedhettek a kutatói tevékenységekkel és szakmai tapasztalatokat cserélhettek arról, milyen módszereket alkalmaztak szakmai munkájuk során.
08 nov
Újabb változás a sürgősségi és a traumatológiai ellátásban
Ismét műszaki korszerűsítést végeznek a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campusán november 11-én, szombaton. Emiatt a sürgősségi ellátást igénylő betegeket és a baleseti sérülteket a Nagyerdei Campuson látják el.
07 nov
Új eljárás Debrecenben a súlyos szívbillentyű-betegség kezelésében
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában alkalmazták a TriClip eljárást a billentyűelégtelenség kezelésében. A katéteres beavatkozás során kapcsokat (clip) helyeznek el a jobb szívfélben lévő billentyűn, így szüntetik meg a vér visszaáramlását. A műtét után a betegek életminősége jelentősen javul. Az eljárást a hazai centrumok közül jelenleg csak Debrecenben végzik.
06 nov
Sikeres debreceni kutatás a trombózis hatékonyabb kezeléséért
A hatékonyabb trombózis elleni terápia kialakításában is hasznosíthatók a jövőben azok a kutatási eredmények, melyeket a Debreceni Egyetem szakemberei publikáltak egy jelentős nemzetközi tudományos folyóiratban. A debreceni kutatók vizsgálatának középpontjában a XIII-as véralvadási faktor áll, melynek kulcsszerepe van a vérzéscsillapításban és a sebgyógyulásban is.
31 okt
Kitüntetéseket vehettek át a Klinikai Központ munkatársai
Kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként Balatoni Ildikónak, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ alelnökének Pro Sanitate díjat, Gömöri Gabriellának, a Járványügyi Koordinációs Központ vezetőjének pedig elismerő oklevelet adományozott Pintér Sándor belügyminiszter.