A Debreceni Egyetem Reumatológiai Tanszéke 2001-ben jött létre. Megalakulása óta a betegellátás, az oktatás és a kutatás területén is regionális centrumként működik. Az elmúlt 20 évet pénteken online tudományos ülésen idézték fel a szakemberek, akik ismertették a jelenlegi kutatások eredményeit is.
Új vezetőket neveztek ki a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. Az elnöki tanácsadói felkéréseket, az alelnöki kinevezést, az igazgatói, vezetői megbízásokat Szabó Zoltán, az intézmény elnöke adta át.
Tudományos kutatási eredményeikről adtak számot társaiknak és témavezetőiknek a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiumának hallgatói a debreceni DAB Székházban. A Félévi Tudományos Hallgatói Konferencián 28 előadást tartottak.
Projektzáró keretében mutatták be azt az új cukorbetegség elleni készítményt, amelyet a Debreceni Egyetem kutatói ipari partnerekkel konzorciumban fejlesztettek. Az étrendkiegészítő a tervek szerint már a jövő évben forgalomba kerülhet.
A Debreceni Egyetem a dolgozói és hallgatói átoltottságban, valamint a fertőzöttségi mutatók arányában is kiemelkedően jó helyzetben van egy november végi belső felmérés szerint. A dolgozók több mint 92 százaléka rendelkezik a koronavírus elleni oltással, sokan már a harmadik vakcinát is megkapták.
Online nyílt napon népszerűsíti képzéseit a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. Az érdeklődők megismerhetik a kar képzési és kutatási kínálatát, részletesen hallhatnak a hallgatói szolgáltatásokról, valamint virtuális sétát tehetnek az EK campusán.
Gerontológiai Napok 2021 Nemzetközi Tudományos Konferencia címmel rendeztek szakmai tanácskozást a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán. Az eseményen időseket érintő regionális kihívásokra hívták fel a figyelmet a szakemberek, akik megvitatták a tudományterület legújabb eredményeit is.
Online workshopot rendezett a sporttáplálkozásról és az időskori izomsorvadásról a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete. A szarkopénia jelentőségéről, terápiás lehetőségeiről, valamint a hidratáció sportban játszott szerepéről hallhattak a testnevelő tanár szakos hallgatók.
Kerekasztal-beszélgetést rendezett a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) kedden a nemzetközi Open Acces Week alkalmából. Az online eseményen a kutatási adatok kezelésének XXI. századi gyakorlatait vitatták meg a különböző tudományterületeket képviselő szakemberek.
A Debreceni Egyetem egészségipari modelljét mutatta be Szilvássy Zoltán, az intézmény rektora a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Egyesülete fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett konferencián.